671 Views

Június közepén két törökbálinti kungfus töltött tíz napot Kínában. Az utazás elsődleges célja a VIII. Kungfu Világbajnokság volt, ám a verseny mellett sok egyéb új élmény is várta a fiatalokat. Oláh Roland beszámolóját olvashatják.

Több átszállással mentünk, a felszállástól a szállás elfoglalásáig pontosan 24 óra volt az út. A repülőgép landolása után egy 3-4 órás buszos utazás várt ránk, ami azért volt különleges, mert a jellegzetes kínai táj megismerése  – rizsföldek és teaültetvények – mellett, már ekkor megtapasztalhattuk a kínai közlekedést. Az utakon érdekesen vezetnek, időnként szembe jön 1-2 autó, de mindezek ellenére sem találkoztunk balesettel. Nagyon sok a biciklis, a robogós és a kisjármű, még a 3-4 sávos utakon is.

A szállásunk egy nagyon kényelmes, hangulatos hely volt az Emei-hegy lábánál, a közelben pedig volt egy bambuszerdő, ahol sokat sétáltunk. Mivel tíz napra mentünk, ezért lehetőségünk volt pár helyet megnézni, így számos templomba elmentünk, melyekben a valós szerzetesi élettel is találkozhattunk. Felmentünk az Emei-hegy csúcsára, 3099 méter magasra is a felhők fölé, ahol egy hatalmas aranyszobor várt minket. Az úton felfelé találkoztunk pár szemtelen, szabadon élő majommal is, akik előszeretettel loptak ki bármit a kezünkből.

Az első pár napban leginkább kínai specialitásokat ettünk, de ahogyan a többi ország versenyzői is megérkeztek a hotelbe, úgy lett egyre inkább kontentálisabb a választék.

A világbajnokságon közel 50 nemzet versenyzője vett részt, ami körülbelül 900 embert jelentett. A versenyt megelőző napon lehetőségünk volt megnézni a csarnokot, ami egy háromszintes épület volt és óriási méretekkel rendelkezett. A verseny rugalmasan zajlott, csúszások nem voltak, így ki lehetett számolni, ki, mikor jön. A magyar csapat a kísérőkkel együtt összesen 11 fős volt – nagyon összetartottunk, figyeltünk egymásra, jó érzés volt ez a támogatás.

Örülök, hogy kijutottam és megismerkedhettem a kínai kultúrával, remélem, a jövőben lesz még lehetőségem egy újabb távol-keleti útra.